A művészettörténet oktatásról 2

Interjú | szerző: Cserta Balázs | 2012. február 22.
Lőrincz Zoltán tanár úrral folytatott érdekes, és témát kimerítő beszélgetésem után, egy másik napon ellátogattam Szabó Zsófia tanárnő szentélyébe, és őt is vallatásnak vetettem alá a művészettörténet tárgykörei és az oktatás kapcsán. Az iroda hangulatos, mostanra kevéssé frusztráló köreiben találtam magam, mivel már nem vizsgaszituációban találkoztunk.

Szabó ZsófiaSzabó Zsófia, és Pap (Pala) László - Urbaniczki Zoltán fotóján

<--- Előzmény

Szabó Zsófia tanárnőt kérdeztem a művészettörténet oktatás mikéntjéről, hogyan működik ez a struktúra, hogyan valósították meg a képzést Kaposváron.

 Pozitív dolognak tartom, hogy a művészettörténet végigkíséri a hallgatóink itt töltött tanéveit és mindezt megtámogatja a műelemzés tantárgy is, ami talán izgalmasabb és megadja az egymásra építés lehetőségét is. Tehát a kronologikus oktatás mellett az egyes műalkotások születéséhez közelebb viszi az embereket ez az óra.

 Ha azt nézem, hogy a hallgatók mennyire lehetnek elégedettek, akkor sokszor azt a visszajelzést kapom, hogy túl soknak tartják azt a részt, ami túl „régi” és kevésnek azt, ami mai. Ez egy folyamatosan visszatérő probléma a művészettörténet oktatásban. Noha szerintem alapok nélkül nem lehet a művésztörténettel foglalkozni, sem olyan könnyen befogadni. Bár próbálom összehangolni a kettőt. Például az előző órán, amit az interjú előtt tartottam, az ókori görög szobrászat anyag végén levetítettem néhány 20-21. századi művet, amit teljes mértékben az antik görög szobrászat inspirált. Lehet hangsúlyozni ezt is, bár nincsen minden témánál lehetőség erre.

 Ahogy visszaidéztem emlékeimbe az eltöltött órákat, felmerült a kérdés, hogy még mindig úgy működik a műelemzés, ahogy annak idején? Történt-e változás? Így rákérdeztem.

Úgy tudom, hogy a műelemzés óra keretein belül egy-egy művet a hallgatók választanak és dolgoznak fel. Így működik ez jelenleg?

  A választás nem egészen önálló, témákat én viszek és abból a körből lehet válogatni. Ennek a kurzusnak a felépítése úgy fest, hogy az első félévben még a hagyományos képműfajokkal, szobrászattal, építészettel foglalkozik, és az is a képre összpontosít, mivel a képi és elektronikus ábrázolásos hallgatók számára erre mégiscsak nagyobb szükség van.

 A másik fele a szeminárium, aminek keretein belül önállóan kerülnek témák feldolgozásra, kiselőadás és szemináriumi dolgozat formájában. Ezzel kettős célt tűztem ki. Az egyik cél, hogy az illető kiálljon mások elé és előadjon egy összeszedett gondolatfüzért, hogy miről szólhat egy alkotás, milyen eszközökkel, és mit akar elmesélni. Az írásos változatban pedig szerezzen némi gyakorlatot, amivel magát is képes lesz majd közvetíteni ilyen formában a külvilág felé a saját műveiről, portfóliójáról.

 Tehát ez gyakorlatias ilyen szempontból.

 Nem feltétlenül érzik ezt így a diákok, inkább a feladat súlyát érzékelik.

 Talán ez kevésbé kellemes a hallgatók számára, mint az, amikor egy adott anyagot kell megtanulni és számot adni arról?

 Nem. Mindenképpen jobban megmozgatja őket egy saját téma. Természetes, hogy a kötelező programok mindig nehézkesebbek. Azonban ami probléma lehet, hogy akik itt vannak, vizuálisan szeretik kifejezni magukat, és éppen ezek a feladatok nem erről szólnak. Mindkettő a verbalitás diszciplínáit igényli. Bár nyilvánvalóan vannak, akik könnyebben veszik ezeket az akadályokat, de vannak, akiknek ez nehézséget okoz. 

 

A cikk folytatódik, lapozzon!